Egy átlagos háztartásnak 12 ezer forinttal kell többet fizetnie az energiáért, az áremelésben érintettek havi 22 ezer forintos többletkiadásról számoltak be. Így aztán az sem véletlen, hogy a GKI és a Masterplast kutatása alapján a megkérdezett családok négyötöde próbál takarékoskodni a rezsin.
Kevesebbet költenének a fűtésre
A decemberi felmérésből az látszik, hogy a megkérdezettek 78%-a így-úgy, de próbált takarékoskodni. A családi házakban élők 82, a társasházi lakásokban élők 74% számolt be valamilyen megtakarítási célú eszköz alkalmazásáról. Érdekesség, hogy még a rezsiszabályok módosítása által nem érintett családok kétharmadának is szándékában áll takarékosabban bánni az energiával – derült ki szintén az 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív kutatásból.
30 százalékot lehet megspórolni a MIKA kazánokkal!
„A Technorgáz ügyfélszolgálatán mi is ezeket az eredményeket látjuk visszaköszönni. A magyarok még jobban keresik a gazdaságosabb fűtési megoldásokat azok után, hogy a pénztárcájukon is érzik azt” – kommentálta a felmérést Kerekes István, ügyvezető tulajdonos. A magyar védjeggyel ellátott MIKA-minikazánok megálmodója szerint egyre többen ismerik fel, hogy például az elavult, 20-30 éves gázkonvektorokat kevés adminisztrációval, kéményfelújítás nélkül tudják lecserélni olyan központi fűtésre, ami bizonyítottan 30 (!) százalékkal kevesebb földgázt fogyaszt. Új nyílászárókkal egyébként ez a megtakarítás elérheti az 50 százalékot is. A vállalat vezetője szerint a fogyasztók nyitottságát a rezsicsökkentő fűtési megoldások iránt az is jól bizonyítja, hogy tavaly már átlépte a 20 ezret az értékesített MIKA-minikazánok száma, az ügyfelek közül a legtöbben éppen a nyári időszakban döntöttek a korszerűsítés mellett.